Sorolom szavakat mik vannak, mik azok ha bánthatnak,
Mondom azokat, nekik is, bátrak,
Várok, célt nem találnak.
Sorolom újra, mondom másodjára, szépen lassan,
Hátha, most ott vagy,
Várom, rád várok, vágyom amint látod,
Hallod mit mondok?
Szavakat mondok, szebben, most-már jobban,
Általuk értjük egymást, most-már jobban.
Mondod a magadét, hallom amit mondasz,
Értékük nálam, a porban, mocsokban van.
Sorolok szavakat, egyre hangosabban,
értetlen szemek közt, arcom lángban van.
Látom, ahogy látod, mit mondtam, kárhozatot hoz.
Nyugodtan szólok, magamba, nekem bajom nincs,
te vádlón, hallgatva, szavaimmal játszva,
lelkemben gázolva, nem tudtad, betévedtél a mocsárba.
Sorolom szavakat, mos-már harmadra, türelmem fogytán;
nem gondolok holnapra. Szavaim haragba mártózva,
hatnak, s te távolról látod idáig mit mondtam..
Szavak, ha nem hatnak, miként szóljak akkor,
ha haragban, mámorban, pillanatokban elhalkul?
Szavak, ha nem hatnak, járjak hát utánuk?
szóltam igazat, hogy pillantásod vádló.
Szavak, ha nem hatnak, keserű lesz szája,
mint a kimondott ízek fakósága.
Kimondom, szavakat mos-már bátran,
dühödten tiednek hiábavalóságán,
keserű haragom, haragod táplálja, mit mondtam
azóta év-óta, hallom hogy, látom hogy.
Kimondott szavak, ha hatnak, szomorú,
mert eszköz mi hordta, szomorú.
Szavak, ha hattok áratok drága,
Vádló tekintet a holnap valósága.
Sorolnám újra, már nem kell,
szavaim hatnak, még ha most-már nem kell.